Pascucci
A Caffé Pascucci egy komoly múlttal rendelkező olasz pörkölő és a mai napig a top 10 olasz brand között tartják számon. Itthon több kávézóban is találkozhattok Pascucci kávékkal. Érdemes megkóstolni ezeket a minőségi, finom tételeket.
Történet
Olaszországban az első pörkölőüzemek megjelenése az 1800-as évek végére tehető. Addig a kávét nyersen szerezték be és a házakban pörkölték meg spártai körülmények között. A pörkölők később fokozatosan átvették a háziaktól ezt a műveletet, és professzionálissá tették a keverést annak érdekében, hogy egyre állandóbb minőségű és árában maximált terméket hozzanak létre.
Az 1900-as évek elején, az olasz pörkölőüzemek hosszú történelmi fejlődése során, egy a távoli Appenninekben lévő kis helységből származó kereskedő, Antonio Pascucci főszerepet kapott a kávé történetében.
Nehéz idők jártak akkor, a hegyvidék messze volt a gazdagság forrásaitól és a nagyvárosok lázas forgásától, de a kávé kereskedelme – a nyers és az úttöronek számító tejes edényekben megpörkölt kávé értékesítését is beleértve – igazat adott Antonio pozitív elképzeléseinek, és később Mario nevű fiára hagyományoz egy olyan tudást, amelyet a jövőben és a kereskedelemben való hit és optimizmus jellemez.
1935-ben Mario Pascucci folytatja apja üzletét és megnyitja a család első boltját Montecerignonéban. Marioval a kis élelmiszerüzem kinövi magát. A városkában gépjárművet vásárol, és elsőként alakít ki egy olyan fix kereskedelmi hálózatot, amely az északi nagyvárosokig is elér. A kávé főszereplője ezen időszak fejlődésének, amit csak a második világháború fékez meg. Az 50-es években Alberto Pascucci elhatározza, hogy iparosítja a kávépörkölést és megalapítja az első gyártórészleget. 1963-ban üzembe helyezi a direktlángos pörkölőgépet, hogy minél homogénebb alapanyagot hozzon létre az eszpresszókávéhoz. 1975-től a Pascucci Café már csak az eszpresszóval foglalkozik, az egyéb élelmiszer kereskedelem megszűnik, egyetlen cél van immár a minőségi kávé. Amikor a termelés módját eldöntötték, a vendéglátóipari egységek (hotelek, éttermek, kávézók) eladási csatornáját választották a magas minőségű keverékek előállításával együtt. A Pascucci cég számára mindig is fontos volt, hogy értékessé tegye a saját hagyományos eszpresszóját, keresve azokat a megoldásokat, amelyekkel a holnap számára is élővé tehetik azt. Kisebb és nagyobb változtatásokat hajtott végre e tradícionális termék korszerűbbé tétele végett. Megszületett a hagyományos ízvilágú “miscela classic” mellett a “miscela bar mild”, mely egyesíti az erőteljes és természetességben gazdag arabicat a mosott, lágyabb arabica kávéval és a “miscela golden”, mely megújulást jelent az eszpresszó ízében. Az édes keverékek összeállításával meghódította az ízekre jobban odafigyelő közönséget, mint például a fiatalok és a nők. A lágyabb keverékekkel az ízek világában jártasabb publikumnál aratott sikert. Koffeinmentes kávéjával (a koffeint természetes úton vonják ki a kávészemekből) pedig az egészséges életmódot folytatókat célozta meg.
A Pascucci volt az első üzem, amely bevezette a széles csészét, kidolgozva egy olyan kávékészítési módot, amely a lehető legjobban szétterjeszti az aromákat a kávé felületén, a körte alakú csészetípussal ellentétben, és így sűrű krémet garantált, kiemelve ezzel a termék előnyeit.
Alberto intuíciója, és kitartása rendkívüli hatást gyakorolt az üzemre- a magas minőségnek, a kíméletes feldolgozásnak és egyre értékesebb aromák felkutatásának köszönhetően megelőzte napjaink tendenciáját. Egy merész választás, amely idővel nyerőnek bizonyult. Egy választás, amelyet Alberto megosztott Mario fiával és Francesca testvérével, akivel azóta is osztozik a a Pascucci Kávé Pörkölőüzem vezetésén.
2000-ben indították el azt a projektet, melynek célja egy új gyár alapítása volt, a minőség megtartásának érdekében. A helyszín továbbra is Montecerignone, mert a hely klímája kiváló a nyers kávé számára. A gyár másik célja a pörkölési idő lerövidítése (a zajok elnyelésével). 2006-ban Alberto Pascuccit az Olasz Kereskedelmi Kamara kitüntetésben részesíti, a családi vállalkozás céljainak eléréséért és a különleges minőségért.